Az idei orosz-ukrán konfliktus az első közösségi média- és info-háború, amiben aktívan megjelennek a kibertérben történő irányított támadások.
A kiberhadviselés államok közötti hadviselésben a kritikus infrastruktúrák megtámadásával történő nyomásgyakorlás. Ennek célja többek között a kommunikáció akadályoztatása, gazdasági károk okozása, továbbá az ellenfél, valamint a közvélemény moráljának gyengítése.
Ukrajnában azok az informatikai rendszerek is, amelyek gyakran kritikus infrastruktúrákhoz tartoznak - például az áramszolgáltatóknak, vagy atomerőműveknek -, meglehetősen gyenge védelemmel rendelkeznek. Az orosz fél a szankciók kikerülése érdekében ransomware-kampányokat alkalmazhat.
A NATO térségét ért esetleges kibertérbeli támadásra a szövetség tagjai a kollektív védelmi klauzula érdelmében a konvencionális hadviselés eszközeivel is adhatnak választ. Ez nehézségeket vethet fel, mivel a kibertámadás elkövetőjének kilétét, valamint hovatartozását bonyolult bizonyítani.
A dezinformáció szintén a kiberhadviselés része lehet. A közösségi média erre kiváló teret biztosít, mivel az algoritmusok bizonyos szempontok alapján rendezik a felhasználók elé a tartalmat, egy olyan buborékba zárva őket, amelyről ők azt gondolják, hogy azok a tények. Így mindenki azt látja, ami a saját véleményét megerősíti. Ez azt eredményezi, hogy az emberek nem bíznak semmiben, aki viszont így tesz, az mindent elhisz. Az összeesküvés elméletek elterjedése útján pedig a nem tudatos felhasználók egyre kevésbé hisznek majd a tudománynak és a hivatalos intézményeknek.
Felhasználóként is védekezhetünk azonban ezek ellen a műveletek ellen, az eszközeink frissítése, valamint a tudatosságra törekvés a kiberhigénia terén.
A beszélgetésben szó esik ezen felül a túlterheléses támadásokról, a nulladik napi sérülékenységről és az etikus hackerekről is.
Vörös András kérdéseire Rab Árpád és dr. Bányász Péter kiberbiztonsági szakértő, egyetemi oktató, a Magyar Hadtudományi Társaság szakértője válaszolnak.
A podcast itt meghallgatható:
Kép forrása: Pixabay